LUCERNA GYÓGYHATÁSA

LUCERNA

LUCERNA

LUCERNA GYÓGYHATÁSA

2014. augusztus 22. - fitote

IMAGE_270.jpg

 

LUCERNA GYÓGYHATÁSA

  

A túlzott cukor és állati fehérje bevitel, élvezeti cikkek mint például a kávé, szénsavas üdítők fogyasztása során kloridok, foszfátok jutnak a szervezetbe. Ezekből savak képződhetnek, melyek, ha nem tudnak távozni a szervezetből, felszaporodhatnak. Ebben az esetben javasolt méregtelenítő kúra elvégzése, melyben kiváló segítséget nyújthat a lucerna. Ez a nálunk állatok takarmányozására használt növény rendkívül erős lúgosító hatással van az emésztőrendszerre, mely napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír. További egészségre gyakorolt hatása:

  • Különösen jót tesz idős korban.

  • Erősíti az immunrendszert, lassítja a lépülés folyamatát.

  • Növeli a szellemi, a fizikai életerőt, elősegíti a jobb alvást.

  • Elősegíti a szénhidrátok, a fehérjék, a kalcium és a vas, valamint több nyomelem felszívódását és beépülését a szervezetbe.

  • Magas klorofill tartalma miatt a lucerna kiváló méregtelenítő, dezodoráló, szájszagtalanító hatású

 

 A lucerna komplex tápanyagtartalmának köszönhetően segíthet az immunrendszer erősítésében, a fizikai erő és a teljesítőképesség fokozásában, ezért alkalmas a lábadozás támogatására, továbbá fogyasztása különösen ajánlott a nehéz fizikai és pszichikai megterhelésnek kitett embereknek, valamint a sportolóknak. Az idegrendszerre gyakorolt általánosan pozitív, valamint erőteljes méregtelenítő hatással bír. Az organikusan kötött ásványi anyagok segítenek a szervezet lúgos környezetének fenntartásában, amely szükséges szervezetünk minden sejtjének helyes és optimális működéséhez.

A lucernát a természetgyógyászok, a népgyógyászatban leggyakrabban a következő egészségügyi problémák esetén alkalmazzák:

  • Ízületi gyulladás, reuma, köszvény

A porcok anyagcseréje meglehetősen lassú, ennek ellenére igen nagy mennyiségű víz lekötésére képesek. Ennek a felhalmozódott, raktározott víznek köszönhető, hogy a porc meglehetősen nagy terhelést képes rugalmasan elviselni. A porcban nem található ér, ezért a porcsejtek a szomszédos szövetekből vonják el a tápanyagot. Az ízületi porcban lévő sejtek az ismétlődő nyomásteher, és annak megszűnése révén jutnak a szükséges tápanyaghoz. Ezen mechanizmus eredményeképpen a tápanyagok bekerülnek, az anyagcseretermékek pedig kikerülnek az ízületből.A természetgyógyászat a mozgásszervek degeneratív és gyulladásos rendellenességének okaiként legfőképpen a mozgásszegény életmód, a nem megfelelő étrendet, az állandó stresszes állapotot jelöli meg. A következő probléma az, hogy az el nem távolított anyagcseretermékek miatt a kötőszövet alapállománya először elsavasodik, majd salakanyagokkal eltömődik, és az anyagcseréje fokozatosan lelassul. Ezek a folyamatok negatívan befolyásolják először a környező sejteket, később pedig a teljes szervezetet. A kötőszövet egy rövid ideig tudja kompenzálni a fellépő anyagcserezavart, de hosszú távon súlyos károk keletkeznek. A köszvény a gazdagok betegségeként vált ismerté, mert gyakran azok az embereknél mutatkoztak az ezt kísérő tünetek, akik főleg húst fogyasztottak. A hús, a húskészítmények nagy mennyiségű purint tartalmaznak, amely növeli a vérben lévő húgysav koncentrációját. A húgysav kristályok formájában választódik ki, amelyek az ízületekre rakódva gyulladást okoznak. A lucernában lévő ásványi anyagok különösen a szilícium, a kalcium, a magnézium, a szelén és a cink elengedhetetlenek az ízületek, az izmok és a csontok regenerálódásához. segítenek a húgysav semlegesítésében, a szervezetből való kiürítésében, ezáltal mérsékli a köszvény tüneteit. 

 

  • Étvágytalanság, rossz emésztés, gyomorégés, gyomorfekély, reflux

Az egyik leggyakoribb krónikus betegség a gyomrot vagy nyombelet érintő, ún. peptikus fekély. Ilyenkor valamilyen szövethiány alakul ki a nyálkahártyán, mely emiatt elveszíti ellenálló-képességét az emésztőnedvekkel szemben. A következmények súlyosak lehetnek. A gyomor- vagy bélfal kilyukadhat, de el is rákosodhat. Sok esetben ezen esetek nagy része halállal végződik. A peptikus fekély kialakulásának több oka lehet. Kiválthatja túlzott savtermelés, fokozott stressz állapot, bakteriális fertőzés vagy gyógyszerszedés, antibiotikumos kezelés. A betegség kialakulását felgyorsítja, és a betegséget súlyosbítja a szervezet helytelen táplálkozásból adódó elsavasodása, mely emellett rossz közérzettel, a teljesítőképesség és az immunműködés csökkenésével jár.

Csaknem minden tizedik ember élete folyamán fekélybetegségben szenved, köztük leggyakoribb a sok gyomorsavat termelő O-ás vércsoportú. Hogy megőrizzük a gyomor egészségét fogyasszunk lucerna készítményt minden nap. Ugyanis a lucerna nagy mennyiségben tartalmaz egy olyan anyagot, amit U-vitaminnak neveznek, és amiről kutatások bizonyítják, hogy hatékonyan védi a nyálkahártyát a felmaródástól. A felmaródott helyeken gátolja a további roncsolódást, és a sejteket fokozott regenerációra készteti, gyorsítva ezáltal a sebgyógyulást. A fekélyellenes hatást erősíti, hogy a lucerna magas alkáli tartalmánál fogva lúgos természetű, ezáltal csökkenti a gyomor savasságát, mely a szervezet elsavasodását is gátolja, illetve enyhén lúgos irányba tolja azt. Az U-vitaminnak egyébként van egy másik sokak számára el nem hanyagolható hatása is, mégpedig a zsírégető hatás, amit fogyókúra esetén sokan ki is használnak. Továbbá a lucernában lévő enzimek, amelyek lebontják a fehérjéket, zsírokat és keményítőket, megkönnyítik az emésztőrendszer munkáját, így segítik az emésztést. 

  • Menopauza, menstruációs problémák, tejelválasztást segítő

A menopauza a nők életében a legtöbb esetben 45 és 55 év környékén jelentkezik. A petefészkek fokozatosan egyre kevesebb női hormont termelnek (progeszteron, ösztrogén), amely a menstruációs ciklusok rendszertelenségét okozza egészen annak végéig. A női hormonok szintjének változása váltja ki a jellegzetes tüneteket: hőhullámok, szívdobogás, depresszió, hirtelen hangulatváltozások, aktivitás csökkenése, csontritkulás. A lucerna izoflavin tartalmának köszönhetően, amely a szervezetben az ösztrogénhez hasonlóan hat, enyhíteni tudja a menopauza néhány kellemetlen tünetét. A havi vérzések idején mérsékli a túlzott menstruációs vérveszteséget. A lucernában lévő növényi ösztrogéneknek köszönhetően kedvező hatású a tejelválasztásra, továbbá szabályozza a menstruációt. 

  • Érrendszer, koleszterin

Az érelmeszesedés és következményei a magas vérnyomás, szívinfarktus, agyvérzés, trombózis, embólia a leggyakoribb krónikus népbetegségcsoport és halál ok. Megelőzésükben a helyes táplálkozás és rendszeres mozgás mellett a vérzsírok (koleszterin és triglicerid) csökkentése a legfontosabb. Ebben segíteni tud alucerna, mivel nagy mennyiségben tartalmaz olyan szaponin-glikozidokat, melyek a bélben oldhatatlan – és ezáltal felszívódásra képtelen -komplexeket képeznek a táplálék- és az epe-eredetű koleszterinnel, ami így a széklettel kiürül. Klinikai eredmények szerint a  lucernakészítmények rendszeres szedésével már 6-8 hét alatt jelentős koleszterinszint-csökkenés érhető el, mely nagymértékben csökkenti a szív-, és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatátAz egyik okozója a koronaér betegségének a koleszterin lerakódása a szívhez közel esõ erekben, a szív artériákban. A lucernában számtalan olyan anyag található, amely jótékonyan hat ilyen szempontból a szervezetünkre. Így megtalálható a szaponin, amely szinte kisöpri az artériákat. Ennél a tulajdonságánál fogva mondhatjuk azt, hogy fogyasztása segít az érrendszeri és szívbetegségek megelőzésében.  
  • Vérszegénység

Vérszegénységet egyik oka, mely elsősorban a vegetáriánus táplálkozást folytató embereket érinti a szervezet vashiánya. Általános tünetei a fáradékonyság, gyengeség, nehéz légzés. A lucerna magas vastartalmának köszönhetően segít a szükséges vas pótlásban, illetve a hiányzó vas bevitelében. 
  • Immunrendszer, tumorsejtek

A lucernában lévő szaponinoknak klinikailag igazolt immunstimuláló hatása van. Növelik az ölő-fehérvérsejtek (NK-limfociták) aktivitását, és fokozzák a vírusellenes interferon termelődését. Mivel a tumorsejtek egy részét pont az NK-limfociták pusztítják el, és a tumorok egy része víruseredetű, a lucernának komoly rákmegelőző hatást is tulajdonítanak. Ráadásul, ha figyelembe vesszük a klinikailag bizonyítottan rákmegelőző hatású, egyéb beltartalmi anyagait is antioxidánsok, fitoösztrogének, nukleobázisok, aminosavak, enzimek. Az immunserkentő képességéből adódóan a lucerna fontos szerepet kaphat a fertőzések legyőzésében is, amihez nagymértékben hozzájárul az antibiotikus hatású  klorofill, amiben igencsak bővelkedik.
  • Csontok és fogak

Optimális kalcium és további ásványi anyag tartalmának köszönhetően ez a lucerna segít a csontképzésben a serdülőkorban és a menopuzát követő klimax idején, amikor nélkülözhetetlen az organikusan kötött kalcium bevitele.

  • Vérzékenység

A lucerna nagy mennyiségű K-vitamint tartalmaz. A K-vitamin segíti a véralvadás folyamatát, ezért a vérzékenységben szenvedőknek segíthet. Az arabok a harcok során a sebgyógyításra használták, mivel felgyorsította a vérző seb gyógyulását.

  • Cukorbetegség

A lucerna magas s mangántartalma miatt a népi gyógyászatban használták cukorbajra, mivel csökkenti a vércukorszintet.

  • Bőr, köröm, haj 

A lucernában található A és B2 vitaminnak köszönhetően segít a bőr és haj egészséges fejlődésében. A kozmetikai iparban bőrtáplálásra és a bőr öregedésének megakadályozására használják.
  • Húgyutak, prosztata

A lucerna az egyik természetes vízhajtó és lázcsillapító. Már Ázsiában a lucerna őshazájában is alkalmazták idült és heveny húgyhólyaggyulladás, prosztatagyulladás esetén. Alkalmazása során növeli a vizeletáramlást, tisztítja és megőrzi a vese egészségét.
  • Idegrendszer

Az indiai arjuvédikus gyógyászatban már 1300 évvel ezelőtt ideggyengeségre, idegrendszeri problémákra, vérszegénységre valamint a gyermekkori soványságnál is alkalmazták. 

 

 

süti beállítások módosítása